Nem is tudom hol kezdjem a mostani bejegyzést. Ez az írás nem volt betervezve, csak úgy spontán született, születik, itt a szemed előtt. Ma munkából hazajövet rohantak meg a gondolatok és muszáj legyeznem. Hazafelé biciklizve mindig olyan jó kis gondolataim vannak, de sajnos mire gép elé kerülök, a felét elfelejtem... Most megpróbálok mindent felidézni.
Szinte döbbenetes, de van egy téma, amiről még egyáltalán nem írtam - közvetlenül - posztot, pedig ha jól számolom, a legutóbbi volt a 63. bejegyzésem ezen a blogon indulása óta, azaz 2008 februárjától. Írtam már sokat a Tudatosságról, az Éberségről, Figyelemről és minden olyan néven nevezett valamiről, amit élek, tapasztalok. De mégis van valami, amiről nem írtam még önálló bejegyzést: ez pedig a szerelem, a szeretet. Talán sejted, hogy miért nem. Nem lehet róla írni, és sajnos olyannyira elcsépelt lett világunkban ez az egész téma, hogy az már-már abnormális. Szándékosan kerültem bejegyzéseimben a szerelem és a szeretet említését. Miért?
Amikor az ember elér egy bizonyos "szintű" Tudatosságot, Jelenlétet, lassan elhomályosodnak a határok és a néven nevezett dolgok olvadozni kezdenek. A határok rezegnek, rezegnek, a korlátok meg-megrebbennek. A szeretet igazából egy melléktermék, hogy ilyen profánul fejezzem ki magam. Nem érdemes törekedni rá, de valahol mélyen belül mindannyian ezt - vagy inkább Őt - keressük.
Az írás apropója egyébként az, hogy megint szerelmes vagyok. Furcsa, hogy amikor szerelembe esek, valaki mindig meghal valahol a környezetemben. Nem biztos, hogy van összefüggés a mostani haláleset és a szívem lángolása között, de eddig mindig így volt, amióta feleszméltem. Most is meghalt valaki nemrég (Isten nyugosztalja), és már vártam a szerelmet, hogy mikor jön. Meg is érkezett, de érdekes, hogy már évek óta ismerem a hölgyet. Most lettem fogékony rá. Úgyhogy most tényleg első kézből tudok írni arról, amit leírni nem lehet. Akkor miért is írok? Csak úgy, mert jó.
Így Tudatosan sokkal mélyebb élmény szerelmesnek lenni. Valamilyen szinten nálam - és azoknál, akik tudatosabbak az átlagnál - mondjuk, alapjáraton sugárzik a szeretet környezetemre és tetteimbe. Én valahogy viszolygok is ettől, hogy szeretetnek nevezzem, inkább a Jelenlét természetes sugárzásának mondanám. Egy olyan erőről van szó, mely akaratom ellenére szórja sugarait a világra, önmagamra, önmagára. Olyan ez, mint az illat: a tudatos jelenlétnek szerelem illata van. De olykor előfordul, hogy ha megjelenik egy másik lény a láthatáron, az örökké lobogó gyertyaláng felizzik. Most is ez történt.
Ami még furcsább, hogy nem érzem fontosnak, hogy viszonozza. Annyira elmerültem benne, annyira sűrű s mégis könnyed, hogy igazából eszembe sem jut a "szerelmem tárgya". Az egóm egyik személyisége kétségbeesetten küzd, hogy találjon valami irányt és célt az érzésnek, de egyszerűen nem tud. Hozzáköti a leányzóhoz, mert mást nem tud. De hát ez van, az egó nem is képes nagyon másra, ez a dolga.
Észrevettem egy-két dolgot legutóbbi bejegyzésem leírása óta. Ja, igen. Így utólag elolvasva, sajnos sok minden kimaradt a szövegből, ami utólag jutott eszembe, de a lényeg így is benne van - remélhetőleg.
Szóval, ami feltűnt, hogy a hétköznapi gondolkodásunk mennyire igyekszik a felszínen tartani minket, ha azonosulunk vele. Olyan, mint egy kapaszkodó. Sokan átkozzák a gondolataikat, érzelmeiket, az egójukat, de igazából nem ők kapaszkodnak belénk, hanem mi őbeléjük, már ha lehet egyáltalán személyes vonásokat aggatni ezekre az energiaáramlatokra. Hm. Mintha egy szélsebesen forgó vascsilláron kapaszkodnánk, repülünk körbe-körbe és félünk elereszteni, mert akkor leesünk a végtelen mélységekbe. Önmagunkba. Ezért mondják mindig, hogyha meg akarsz világosodni, el kell engedned mindent, még az elengedőt is, hogy aztán belehullj a szerelem tüzébe, a Csend határtalanságába...
S itt most vissza is térnék a szerelemhez. Elnézést a csapongásért, a mostani bejegyzés elég rendhagyó, nem tudok normálisan gondolkodni. 
Amikor abbahagyod a kapaszkodást a gondolataid csillárjába, akkor lassan elkezdesz süllyedni. Vagy emelkedni... Egyénisége válogatja. A csend behatol a sejtjeidbe, átmossa azt, és légies táncot jár a szíved. A tudatosságnak hála, megengedhetem a szerelemnek, önmagamnak, hogy csak Legyen. Nem engedem, hogy bármilyen gondolat is szétzúzza a harmóniát, nem engedem, hogy a szerelem visszatérjen a szívem falai közé. Mint ahogy a gyors sodrású patak mossa a súlyos köveket s sziklákat, a harmónia is úgy mossa, fürdeti személyiségeimet, vagy ha jobban tetszik, az egómat. Ma reggel kénytelen voltam a Csendbe burkolózni, mert nem tudtam hétköznapi módon működni. Egész nap el lettem volna így, csak mennem kellett dolgozni...:) Ilyen a világ! Hiába vagy megvilágosodva, menned kell melózni! Valahogy életben kell tartanom a testemet és fedél is kell feje fölé. De ez nem baj, nagyon nem baj, sőt így tökéletes. Az egy dolog, hogy most speciel azért vagyok itt Angliában, hogy elérjem az anyagi függetlenséget is, de ez egy másik téma.
Szóval lehuppantam az ágyra és csak élveztem az energiát, a szerelmet. Nem gondoltam senkire és semmire, még az imádottra sem. Most elárulok egy titkot: igazából már évek óta nem használom az elmémet, csak ha nagyon muszáj. Eleinte azt hittem, hogy kezdek elbutulni, de aztán kiderült, hogy egyszerűen leállt, elcsendesedett az elmém. Egyszerűen nem mozog! Ki érti ezt? Néha nem tudom mit miért tesznek az emberek, nem tudom, hogy mit miért teszek. Figyelem a testem gépies mozgását, ahogyan ügyködik valamin; figyelem, ahogy beszélgetek valamiről, ahogy Vagyok. Ránézek egy emberi lényre és felfogom a bánatát, a szomorúságát, az örömeit stb. Ránézek a nőre, akit szeretek és csak ragyogást látok, csak csillogást. Látom a szeme mögött Őt, a Tudat egy egyéni darabját, mely a végtelenre ácsingózik. Látom sokszor az emberek félelmeit, fájdalmait s megszakad a szívem. Látom a börtönt, melyet akaratlanul építettek maguk köré, mert amikor megszülettek, kénytelenek voltak elfogadni ennek az őrült világnak a törvényeit. Szeretném, ha mindenki Boldog lenne. Ezért írom ezt a blogot is, hogy hátha, hátha hozzá tudok járulni valahogy valakinek az öröméhez, éberségéhez. 
Szóval... táncolnak a sejtjeim, táncol a tér bennem. Elengedtem a csillárt, egyre mélyebbre s mélyebbre süllyedek (szégyenemben:)), és már elmosódnak a határok. Minden Ő. Minden Egy. Minden a Lét. Egy vagyok Istennel, egy vagyok a szerelemmel, egy vagyok a Léttel, egy vagyok a lépéssel, a meditációval, a csenddel, a testtel, a világgal, mindennel: a Teljesség ragyog mindenki szemében. Ha szerelmes vagyok, (a) Teljes(ség) vagyok.
Na, remélem nem lett túl érzelgős... mondtam, most nem tudok értelmesen írni, gondolkodni meg pláne. Többet nem is tudok mit mondani, lehetetlen kifejezni azt, ami bennem van, amit élek. Na, de miért ez a címe a mai posztnak, ami?
Észrevettem, hogy lassan kezdem ismételni magam az írásaimban, ezért úgy döntöttem, hogy határozatlan ideig visszavonulok az írástól... érdekel ez egyáltalán valakit? Nem tudom, de úgy érzem, hogy egy ideig el kell merüljek az Életben. Mindenre, amire ránézek, rejtéllyé változik. Ránézek most a gyertyalángra és nem tudom igazából mi az. Misztérium. Csoda. Titok. Érzékelem a csendet, a finom örvényeket testemben, a Jelenlét táncát, a végtelenséget. Ha megérintek valamit, nem arannyá változik, hanem misztériummá. Ha megélem magam... újjászületek. A legnagyobb rejtély Én vagyok számomra. Nem tudom ki vagyok. Egyszerre rémisztő és csodálatos érzés. Hihetetlenül vonz, rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogy mi lakozik a szívemben, lényemben. Ez az érzés pár napja bukkant fel és egyre hevesebb és hevesebb hullámokat csap. Úgyhogy egy darabig elmerülök Önmagamban, elmerülök a Lét boldogságában.
Mivel dolgoznom is kell és ellátnom magam, nem vonulhatok el teljesen, így aki kedvet érez hozzá, hogy írjon egy-két sort, csak rajta, örömmel venném (zuiro1@gmail.com). De egy jó darabig nem lesz bejegyzés széles e blogon. Talán néha egy-két mondat, de nagyobb lélegzetű szöveg nem. A következő napokban megírom még a Gyakorlati tippek második részét, és búcsúzóul felrakom olvasnivalónak a 4 évvel ezelőtti útinaplóm linkjét az El Camino-ról. Ahhoz is lesz egy kis szösszenet, de utána egy jó darabig elhallgatok. Muszáj megújulnom, muszáj felfedeznem lényem egyéb részeit is, hogy aztán még hatékonyabban és még erőteljesebben tárjam eléd meglátásaimat, felismeréseimet, a Tudatosságot. 
A szerelem illata belepi az egész világot, sőt abból épül fel. Szilárd szerelem a világ. Ahogy ránézel egy fára, egy autóra, a buszon lévő emberekre, jusson eszedbe, hogy ez az egész csak egy álom. A pénz a kezedben, a tányér az asztalodon, a tévé a nappaliban, a gyermeked mosolya... mind-mind a szerelem megnyilvánulása, azaz Önmagad kiterjedése. Emelkedj felül olykor-olykor a mindennapi problémákon, feladatokon s lásd meg, hogy a Szerelem, a Jelenlét, Ő vigyázza lépteid, mindenhonnan Ő árad! Ő válaszol Neked. Mindig minden pillanatban beszél, szól hozzád. Ő virágzik Benned, Ő hallgat Téged, a leghatalmasabb rejtély, a Szerelem. Isten?
Tehát a következő napokban jön: Gyakorlati tippek 2. és az útinapló. Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy megtiszteltél Figyelmeddel. Köszönöm! Hamarosan újra itt... :)

Ölellek,

Zuiro     
2012-10-24.