Moby – Extreme Ways, a Bourne-trilógia híres betétdala. Amikor meghallom ezt a dalt, még mindig valami különös örömmel vegyült csodálkozás jelenik meg bennem. Maga a film olyan pillanatban talált meg, amikor valami teljesen új dolgot éltem meg, és egy merőben más oldalammal ismerkedtem meg.
    Akkoriban – 2011 február – már több, mint fél éve voltam kint Angliában, és ekkorra tehető a pénzügyi értelemben vett felébredésem, ami hatalmas élmény volt. Ekkor kezdtem tanulni a befektetés fortélyait is. S persze mindig csak utólag fedezi fel az ember, hogy milyen nagy dolog történt vele. Furcsa, hogy mennyi nagyszerű pillanat csak utólag tudatosul bennünk, mert nem vagyunk jelen. Meg hát igazából, amikor benne vagyunk, nem is igen tudjuk mihez hozzámérni az adott pillanatot, hisz gyakorlatilag végtelen. A jelent nem lehet tudni. Csak arról lehet tudomásod, ami már elmúlt, amit már körbe tudsz határolni, amit már korlátok közé tudsz préselni. Ami már kőbe vésetett. Múltkéreg. Amikor a sok-sok könyv és mester arról papol, hogy „Fiam, éld már meg a jelent, legyél itt és most!”, akkor valószínűleg a legtöbb tapasztalt(?) spirituális útkeresőnek görcsbe rándul a gyomra s enyhe hányingerrel kevert dühöt érez. Nem csoda, hisz gyakran nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy elterveztük s akkor jön egy valaki, aki nem is ismer minket és azzal gyötör, hogy miért nem élünk a jelenben. Futószalagon gyártott mesterek tö-megváltásba kezdenek, ami végül is nem probléma, mert így legalább még több ember ébred majd fel. No nem a hangzatos bölcsességektől, hanem inkább a csömörtől. A következőkben erről és a pénzügyi felébredésről szeretnék irkálni egy kicsit. Meg úgy mindenről, ami eszembe jut...:-)
     Mostanában nem nagyon írtam a blogra, elnézést kérek a rajongóktól:-) Néha leültem, hogy „na, majd most!”, de aztán csak bámultam az üres monitort és a még üresebb elmémet. Különös, hogy régen milyen „okos” voltam, mindenre tudtam a választ, mindenről volt egy határozott véleményem, most meg alig tudok kinyögni két értelmes mondatot...  Na, mindegy is, folytassuk!
    Kérlek, engedd meg nekem, hogy egy kicsit beszéljek a pénzügyi felébredésemről, ami még mindig tart, tehát nem egy befejezett folyamatról van szó. Ne kérdezd tőlem, hogy miért a pénzről írok most, én sem tudom. Csak végre megint jönnek a szavak és magam is kíváncsi vagyok, hogy mi sül majd ki ebből az írásból. Az utóbbi időben volt néhány felismerésem, ami már megint szétzúzta az aktuális világ- és énképemet. Hál’ Istennek! Ilyenkor mindig ráébredek, hogy „hé, ember, te nem egy mozdulatlan kép vagy!” Így hát mindig darabokra zúzatnak a képeim, ha túl sokáig állok egy helyben. A képek merevek, élettelenek, fagyottak. Szépek, de hiányzik belőlük az Élet. Képekben hiszünk, képekkel azonosulunk, ahelyett, hogy élnénk. Képekké, bálványokká akarunk válni, amit majd csodálhat a tömeg. S akkor talán boldogok leszünk. Minden jót, amihez ragaszkodunk, képekbe akarjuk fagyasztani és merevíteni. Hány darab képed van? Azt mondja, hogy... van egy férfi vagy női képed magadról, egy általános énképed, egy idealizált képed magadról, egy képed az elvárt vagy rettegett jövődről stb. Több ezer van. Képtelenség csak képekben élni. El nem tudom képzelni, hogy miképp lesznek így boldogok az emberek. Elképzelik a jövőt vagy a múlt emlékképeiben keresnek vigaszt szenvedéseikre. Egy rohadt galéria az egész életünk és még büszkék is vagyunk rá. Elképesztő:-) De ó jaj, jön az Élet vihara és darabokra töri kép(et)mutató életünket. Zokogva borulunk az elmúlás földjére és próbáljuk összeilleszteni a szilánkokat, mik véresre vagdossák kezünket és szívünket. A folyam tovább árad, elhagy Téged, és megint egyedül maradsz, képek, illúziók nélkül. Sose bánd. Ha összetörnek a képek, felvillan a valóság, a Te valóságod.
    Szóval, visszatérve a kezdeti gondolatokhoz, volt ez a Moby-dal és én akkoriban döbbentem rá, hogy tulajdonképpen semmit sem tudok a pénzről. Annyira sokkoló volt a felismerés, hogy hosszú percekig csak nevettem magamon, hogy milyen ostoba is vagyok. Jó szokásom szerint, ha életem valamely területére hirtelen tudatossá válok, összegyűjtöm a "szakirodalmat" és elolvasom. Aztán megpróbálom alkalmazni a tanultakat, és valami újat tapasztalok. Már gyerekkorom óta, amióta olvasgatok, keresgélek, valahogy mindig az adott téma legkiválóbbjai találnak meg. Valahogy mindig utat találok a valóság felé, vagy amaz talál utat énhozzám, ki tudja. Persze lehet, hogy csak én hiszem, hogy ezek a szerzők a legjobbak. A pénzügyi felébredésemet Robert T. Kiyosaki műveinek köszönhetem, mert még soha ilyen egyszerűen és őszintén nem olvastam a pénzről. A spirituális felébredésemben szintén az általam legnagyobbnak tartott mesterek játszottak szerepet pl. A. J. Christian, E. Tolle, Hiutu, Osho, Adyashanti stb. Sok-sok kerülőutat kihagyva egyenesen hozzájuk vezetett a sors keze. Ez a 2000-es évek elején volt, de igazából 2005-ben lendültek be a dolgok. Óriási változások voltak akkoriban belsőmben. S azon a bizonyos éjszakán... abban a furcsa sötétségben „minden” világos lett. Kristálytisztán láttam, ahogy összeomlik az egóm fellegvára, ahogy darabokra törik az egész világom hazugsága. Borzasztóan féltem, de egyúttal olyan hatalmas erőt is éreztem, amit soha azelőtt. Álmomban sem hagyott el ez a furcsa energia, és másnap is teljesen kába voltam. Akkor valami nagyon megváltozott bennem. De már ez is hülyeség, hogy azt mondom „bennem”, hiszen az az önmagam, az a lény, aki akkor voltam, már réges-régen megváltozott, felolvadt tudatosságomban. De most az egyszerűség kedvéért így írom meg a sztorit. Tehát az Élet kegyelméből felriadtam csipkerózsika-álmomból. Egyszerre volt szörnyű és felszabadító érzés. Aztán újra neki álltam most már OLVASNI. Tudatosan odafigyelve minden egyes szóra, és persze magamra. Hónapokig mámorban lebegtem, fiatalodtam is vagy 10 évet. Súlyos terhek szakadtak le rólam hirtelen, teljesen másképp láttam a világot. De aztán, ahogy az lenni szokott, fizikai mester jelenléte nélkül, bele is estem az első egoista csapdákba. Évekig papagáj módjára ismételgettem másoknak a kedvenc könyveim frázisait. Felvettem a mesterek stílusát, s azt hittem, hogy én is vagyok már valaki, mert hát „felébredtem”.
     A rengeteg könyv elolvasása után következett a gyakorlati rész. Figyelni a testem, a gondolataimat, az érzéseimet stb. A jól ismert módszerek (egyike) a szabadság felé. A dolog pikantériája, hogy a „nagy felébredésem” előtt valamit már kezdtem kapiskálni, mert gyakran mondogattam a többieknek, hogy milyen király érzés kívülről figyelni magunkat. Persze akkor még fogalmam sem volt, hogy miről van szó, de meglepő módon közel jártam az igazsághoz, ki tudja miért. Gyanítom előző életeimben már sokat gyakoroltam ezt az egész tudatosságosdit:-) Persze lehet, hogy tévedek.
     Aztán a sok egyéni gyakorlás után át kellett lépni a következő fázisba: kell egy mester, aki tovább vezeti bizonytalan lépteimet. 2007-ben felköltöztem Pestre (Pécsről, odajártam egyetemre), hogy közel legyek a tűzhöz. Na, itt aztán beindult a spirituális életem: sok-sok kurzus, tanfolyam, buli hegyek, és sok hasonszőrű barát gazdagította a mindennapjaimat. Nagyszerű korszak volt. Aztán valahogy lecsengtek a dolgok, én is lehiggadtam valamelyest. Voltak nagy hullámvölgyek és hullámhegyek, sokszor hullott darabokra az egóm, törtek szét a képeim. Közben elmentem Caminózni, és végül 2010 tavaszára megtorpantam. Ekkor jöttem ki Angliába azzal a nem titkolt szándékkal, hogy sok pénzt akarok keresni végre. Mert hát jó lenne, ha a külvilág is tükrözné a belsőmben végbement változásokat. Tehát lépni kellett valamit. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb döntése, de akkor nem láttam más kiutat.
     Idekint az első hónapok elég kemények voltak. Azt hittem tudok angolul, de hamar pofára estem és gyakorlatilag újra kellett kezdenem a nyelvtanulást. Azelőtt sokat utazgattam és sokat használtam az angolt, ezért nagyon megdöbbentem, hogy milyen nehezen megy a beszéd és a szövegértés. A kezdeti megrázkódtatáson túl kellett lépni, mert munkát kellett keresni.
     Na. Ha valaki azt hiszi, hogy már nagyon meg van világosodva, menjen el külföldre egyedül és próbáljon meg boldogulni és helytállni. Lehet, hogy könnyű lesz, de nem valószínű. Ahogy a nyelvtudással, úgy a tudatossággal kapcsolatban is azt hittem, hogy én vagyok a király. Hát nem. Eleinte pár hétig tartott a „nászút”, az újdonság varázsa, de aztán hirtelen rászakad az ember fiára az egyedüllét. Voltak itt haverjaim, akik segítettek, de nem lehettek mindig mellettem, hogy fogják a kezem. Meg aztán egy idő után már nem is voltunk olyan jóban, tehát maradt a saját társaságom. Szép lassan kezdenek felszivárogni az addig elnyomott érzések, gondolatok és személyiségek. A múlt emlékképei, a jövő rémképei... mind-mind szivárognak a tudatodba, elkerülhetetlenül. Egy darabig el tudod őket hessegetni, egy darabig el tudsz menekülni a démonjaid elől, de aztán egyszer csak nincs tovább. Ha eddig arra használtad a tudatosságodat, hogy megvédd az egódat, akkor most nagyon figyelned kell. Észrevetted már, hogy azok a "nagyon tudatos" emberek, akikkel szoktál találkozni, milyen hevesen védik az egójukat? Nem olyan régen fedeztem fel ezt magamban én is, hogy olykor a tudatosság nem a megfelelő irányba árad, és szimplán csak védem az egómat. Döbbenetes. Sokkoló felismerés.
     Aztán kisebb-nagyobb fájdalmak árán, sikerült a szembenézés, ami tulajdonképpen most is tart. Lett állandó munkám, elkezdődött az anyagi gyarapodás. Élveztem, hogy van pénzem, hogy szinte bármit megvehetek, és a tartalékaim is kezdtek növekedni. De ekkor még nem voltam tudatos a pénzre, 2010 őszéről beszélünk. Majd a kezembe került egy Kiyosaki könyv, amit még régebben ajánlott egy barátom, csak közben elfelejtettem. Villámcsapásként hasított belém a tudat, hogy mennyire buta vagyok pénzügyi szempontból, és csak nevettem, ahogy fentebb említettem volt. Elolvastam egy raklap könyvet a pénzügyekről, elkezdtem nemesfémekkel kereskedni és még profitot is sikerült realizálnom. Olyan lelkes voltam, mint egy gyerek. Ekkoriban hallgattam a bevezetőben említett Moby-dalt, és örökre hozzátapadt ehhez a számhoz ez a felejthetetlen érzés. Jó kacskaringósan jutottam el idáig az írással, pedig nem terveztem önéletrajzi művet írni:-)
     2011 a pénzügyi felébredésem első éve volt, ami mind a mai napig tart. A híres aranyszabály, a „Magadnak fizess először!” a fellegekbe emelte a tettrekészségemet. Ha nem próbáltad még ki, javaslom, hogy kezdd el. Tedd félre jövedelmed minimum 10 %-át minden hónapban vagy héten, amikor bevételed jön. Ehhez a pénzhez SOHA ne nyúlj, csak ha be akarod fektetni, minden egyéb esetben hagyd békén! Elképesztő hatása van ennek az egyszerű módszernek: olyan rejtett tartalékaidat szabadítja fel, aminek a létezéséről sem tudtál. Fantasztikus érzés, ahogy gyűlik s gyűlik bankszámládon a saját teremtő erőd. Mert hát a pénz mi mást fejezne ki, mint a saját teremtő erődet? Csodálatos találmány a pénz! És ami még szebb, hogy az elme társaddá szegődik és együtt élvezhetitek a gyarapodást. Természetesen a tudatosság lángját nem szabad elaludni hagynod, mert az egó mohósága bezavarhat az idilli képbe. Mint ahogy az nálam is megtörtént.
Tavaly februárig tartott az idill, de inkább 2012 teléig. Kezdett recsegni-ropogni a kis pénzügyi birodalmam. Változásért kiáltott a lelkem, nem is lehetett volna máshogy. Túlságosan belemerevedtem az anyagba, ideje volt már lépni. De a kiút helyett még mélyebb gödörbe zuhantam. Múlt év februárban jött a lehetőség, hogy üzletet lehetne nyitni, egy ismert látványpékségről volt szó, Magyarországról. Először tétován ingadoztam a „belevágjak-ne vágjak bele” oldalak között, aztán hirtelen megindult a lábam, a kezeim, a szám és pár hét múlva csak azt vettem észre, hogy benne vagyok a sűrűjében. Május 3-ára sikerült mindent úgy alakítani, hogy megnyithassam a boltot. Elmondhatatlanul büszke voltam magamra, hogy mindössze 2-3 év alatt eljutottam idáig, holott hagymaválogatással kezdtem az angol farmokon napi pár fontért.
Nos, 2 hónapig volt nyitva, aztán be kellett zárni és mindent elvesztettem, sőt egy tekintélyes adóssághegy is a nyakamba zúdult. Most nem részletezném, hogy mi volt a gond, de azt elmondhatom Neked, hogy a létező összes hibát elkövettem, amit csak lehet:-))
     Megvolt életem első nagy csődje, földcsuszamlás-szerű anyagi vesztesége. Viszonylag magasra jutottam gyorsan, és nem számoltam az elkerülhetetlen zuhanással. Az ember néha próbálja megállítani a lezúduló lavinát, de aztán nagy nehezen rájön, hogy nincs mit tenni, és inkább menti az irháját. Piszok rossz heteim voltak tavaly nyáron. Voltak jó pillanatok is, mert elmentem AJC Újjászületés és Kiteljesedés-táborába is. Megismerkedtem egy (nem, inkább kettő) csodálatos nővel is az egyik táborban, de mivel padlón voltam, csimpaszkodtam belé, és természetesen elfutott előlem:-) Jó, nem csak ezért:-) Na, mindegy.
     Gyakorlatilag pár fontból tengődtem a nyáron, de azért a táborokra valahogy összehoztam a pénzt...:-) Iszonyú volt megint csórónak lenni, s minduntalan belém hasított a tudat, hogy hónapokkal előtte több ezer font volt a számlámon. Íme, az első lecke, az első nagy pénzügyi pofon. Utólag ráeszméltem, hogy minden ellenem szólt, illetve totálisan az árral szemben úsztam. Másmilyen jellegű változtatásra lett volna szükség: mondjuk elköltözni Londonba. Vagy haza. Én az előbbit választottam (szeptemberben), már csak kényszerűségből is, hiszen nagyon sok pénzt kell visszafizetnem még, ami itt könnyebb, mint otthon.
     Szóval, a boltból még meg tudtam menteni 1000 fontot, és elköltöztem Londonba. Sajgó szívvel kezdtem megint dolgozni, és ugyan sokat enyhült a veszteség miatti fájdalmam, sőt érdekes módon elég hamar túlléptem rajta, de azért ott virít(ott) az elvesztett pénz emléke. Csak ezt sajnálom, minden más megérte, és nem bántam meg, hogy belevágtam. Szörnyű volt újra munkába állni, ráadásul felszolgálónak mentem, amit 3 hét után otthagytam, mert pillanatok alatt szertefoszlott bennem az a romantikus kép, hogy pincérkedni jó dolog. Négy-öt csillagos hotelekbe küldtek bankettekre, ahol a tuskó arisztokratáknak szolgáltam fel a kaját:-) Végül is érdekes volt bepillantani ebbe a világba is, érdekes emberekkel találkoztam, de hamar rájöttem, hogy ez a minimálbéres rabszolgamunka nem nekem való. Ráadásul nagyon lassan fizettem volna ki belőle a tartozásaimat. Többen évek óta nyomják ezt a szar melót, és amikor rákérdeztem, hogy ha gyűlölik, akkor miért nem hagyják ott, akkor az volt a válasz, hogy azért nem olyan rossz az. De akkor miért? A biztonság miatt talán, vagy netán félelem az ismeretlentől, nem tudom.
     Utána raktárakban bohóckodtam szintén minimálbérért, azt is otthagytam. Tömegszálláson laktam, tizedmagammal, szobatárssal egy szobában, akihez semmi közöm nem volt. Azt hittem ennél mélyebbre már nem kerülhetek, de „szerencsére” otthagytam a tömegszállást és most itt vagyok, ahol. Ez sem álom albérlet, de van egy szép nagy szobám elég baráti áron. Újra elkezdtem a "Magadnak fizess először!" módszert lelki gyógyírként, és újra rá kellett döbbenjek, hogy mennyire hatásos ez az elv. A munkám végre nem minimálbéres, de mégis szeretnék váltani, mert valami olyasmit szeretnék végre dolgozni, amit szerethetek és lelkesedhetek érte. Most a vasútnál vagyok, egy elég laza munkakörben:-) Február elején megyek haza, de utána, ha visszajövök, keresni fogok egy értelmes munkahelyet. Aztán, ha kifizettem az adósságaimat, újra vállalkozni fogok, mert úgy gondolom, hogy érdemes folytatni a megkezdett utat. A következő cégemnél már egy fokkal okosabb leszek – remélem...
     Tudod miért nem omlottam össze és lettem öngyilkos a veszteségek miatt? Egyrészt, mert semmi érelme nem lett volna, másrészt pedig valahogy a sok szembenézéstől és fájdalomtól kikristályosodott egy olyan szintű tudatosság és jelenlét, ami soha nem hagy cserben, ami sohasem huny ki. Lehet, hogy a nagy viharokban csak apró lángocskává zsugorodik, de akkor is pislákol tovább és vezeti lépteid. Amikor azt hiszed, hogy csónakod mindjárt elsüllyed, ez a kis parázs mutatja az utat a part felé. Csak bízz.
Kérdés, hogy miért meséltem el ilyen részletesen a történetemet. Nem is tudom, talán csak arra akartam kilyukadni, hogy a pénz több, mint egy darab fém, papír vagy számsor a képernyőn. A pénz TE vagy! Ahogy az élet, születés, halál is Te vagy. Minden.
Lásd meg, hogy mindig el lehet menekülni a gondok elől, az nem nagy kunszt. Én is el akartam futni először, miután padlóra kerültem. De az inkább csúszás-mászás lett volna a sárban, nem hiszem, hogy szép látvány lettem volna...:-) Több erőm van, amiért maradtam és szembenéztem ezzel az egész helyzettel. Újabb pénzügyi álomrétegből ébredtem fel. Soha ilyen tisztán nem láttam még a korlátaimat, a gyengeségeimet, de az erősségeimet sem. Könnyű az állandóságot választani, mert hamis biztonságérzetet nyújt, de ez nem más, mint halálos börtön. Engedd meg magadnak, hogy érezz s gondolj. Bármit. Aztán ki tudja mi lesz, nem tudhatjuk, senki sem tudja.
     A világ megtanított arra, hogy miért ne szeressük magunkat és egymást; belénk nevelték, hogy az elvárásaink a legfontosabbak a világon, így hát nem tudunk mást, mint elvárni s rettegni, hacsak nem leszünk tudatosak. Pontosabban, ha hagyjuk élni a Tudatosságot, rajtunk keresztül. S ha ez megtörténik, akkor már semmit sem veszthetünk el, mert... mert az Élet úgyis elsodorja a képeket.
Köszönöm, hogy megtiszteltél Figyelmeddel.

Ölellek,
Zuiro
2014-01-12