Jó sok idő eltelt már, mióta legutóbb itt jártam, igaz? Sok minden történt, nem is igen tudnám szavakba foglalni a dolgokat. Kicsit bajban vagyok, mert úgy érzem, hogy a spirituális „dolgokról” már nem nagyon tudok mit írni, már pedig mindenképpen szeretném kiadni magamból, ami bennem van. No mindegy, induljunk el, aztán majd meglátjuk mi sül ki ebből az egészből.

A saját bőrömön érzem a Halál fuvallatát, érintésére kicsúsznak kezeim közül a múlt maradványai, s csak figyelem, figyelem, ahogy csillogva aláhullik a Lét mérhetetlen mélységeibe. Ott, elmém peremén, figyelem a sötét mélységet, karom kinyújtva a múlt felé... de nincs menekvés: darabokra hullik minden, mi valótlan. S ott, a darabok között, hol elvásott a rend, ott lüktet az Élet, a felébredt lélek.
Lassan, lassan felkelek a földről, tekintetem nehézkesen távolodik a csábító mélységektől. Csend van, csupán lágy szellő simogatja arcom. Ébren vagyok, pontnak, a Közép pontjának érzem magam, ki köré odasereglett a Létezés. Belegondoltál már abba, hogy az egyetlen középpont (mi benned van) körül van minden? Egy parányi fénypontocska, mi körül ott hullámzik a tested, lelked, a szobád, a házad, az utca, a város, az ország, Naprendszer, Tejút, milliárdnyi galaxis, a Végtelen. Érzed-e? Látod-e? Minden mozdulatlan. Csend van.
Mostanában, ahogy sétálok az uccán’, azt veszem észre, hogy nem tudom eldönteni, hogy én vagyok-e a világban vagy a világ van bennem. Az utóbbira tippelek. Olyan furcsa úgy lépkedni, utazni a buszon, hogy Tágasságként élem magam. Érzem a testem, de egy kicsit érzem az égboltot is. Hát mégis lehetséges lenne? NEKEM? NEKED? Miért ne?! Az egész világ álomként terül el lábaim előtt. Mint hatalmas víztömeg lágy hullámai... úgy ringatják képzeletem magvait a Lét örvényei. Álom lenne hát a világ? A Képzeletem valósággá dermedt? Akkor miért a mozgás?
Testem a buszon üldögél. Nem tudom szavakba foglalni... bennem van a testem, nem én vagyok a testemben. Bennem van a busz, tele emberekkel, érzésekkel, gondolatokkal. Az emberek bennem képzelődnek, engem látnak valóságként. Belül mintha minden tágasabb lenne, az utazás kezdete egyben a vége is. Mondd, hová sietsz? Jönnek-mennek az autók, az emberek, dudálnak, füttyentenek, beszélgetnek, lélegeznek. És az a mérhetetlen csend...Istenem... A Semmi megfoghatatlansága, az élet teljessége.
Most is érzem ezt a sűrűséget, ami mégis oly könnyed, oly légies, mégsem ismerek ennél sűrűbb „dolgot”. Itten hullámzik a testemben, lelkemet is elringatja valamerre, s lágy melódiát dúdol gyermekeinek. Hatalmasság. AZ. Ő. Ringatja, becézi gyermekeit, óv minket.
Nincs semmi oka a szeretetnek. Feltételei sincsenek. Mikor figyeltél legutóbb úgy magadra, hogy nem vártál el semmit? Nem ítélted el magad. Nem volt bűntudatod. Nem tagadtál és szégyelltél magadban semmit. Mikor? Csak úgy mikor néztél utoljára magadra? Csak úgy, csendben. Ha eddig nem tetted még meg, tedd meg most. Csak figyelj, csak figyeld magad. Hát nem felszabadító érzés vádak nélkül látni önmagad? Oly mámorító érzés végre nem követelőzni, végre nem akarni a változást. Alázat s ártatlanság, lényed egyik leggyönyörűbb tulajdonsága. A szív jókedvre derítő tisztasága, a gyermekek mosolygása, amikor körülötted üldögélnek. Amikor rád Figyelnek... az a csodálatos tisztaság, ami szemükben csillog! Nagyszerű érzés, amikor hasonlóan figyeled saját lényedet. Meghálálja, meghálálod. Végre! Végre! Szeress! Csak szeress és Én mindent odaadok neked!
Nem hiszek abban, hogy az ártatlanságnak van határa. Képzeld el az imént leírt gyermeket önmagadként. Ártatlan figyelemként lásd magad. Hunyd be szemed, és csak lásd! Lásd a saját ártatlanságodat, melyet egykor elvett tőled a világ. Mert miért ne hitted volna el, amit mondtak, miért ne bíztál volna bennük? A szüleidben, a tanáraidban, a vezetőidben. Tele volt a szíved szeretettel, hát miért kételkedtél volna? Miért is feltételezted volna, hogy el akarják venni az egyéniségedet? Eszedbe se jutott, nem volt tudatosságod, hogy kételkedj. És persze túl kellett élni. Most is, mindig. Oda az ártatlanság, küzdeni kell a mindennapi betevőért. Küzdeni kell az életért, egy pillanatra sem szabad elengedni a kontrollt. Pedig ez is milyen megnyugtató tud lenni: egy másodpercre elengedni, lerakni minden terhet és csak Lenni. Korlátok, feladatok, határidők, hazugság nélkül. Ha van kedved, próbáld ki, de valahogy úgy, hogy nem akarod kipróbálni. „Nem akarva akarni” a tudatos ártatlanság egyik szinonimája.
Visszamenni a gyermeki létbe tudatosság nélkül nem megoldás, mert így nem tudsz tudatosan teremteni. De erről majd később. Inkább térjünk vissza az ártatlansághoz. Ez őrült világ akkor lát Téged értékesnek, ha elveszted ártatlanságodat, megkeményedsz, "érett" és tapasztalt leszel, egy komoly felnőtt. Többnyire bolondnak tartanak, ha bízol és hiszel a többi emberben, de leginkább akkor, ha csak úgy, mindenféle szándék nélkül figyeled őket. Sokan nem szeretik, túl sokan. Amikor Figyelek valakit, tudatos ártatlanságban teszem azt. Azaz? Nincs semmi a tekintetem előtt, mi elhomályosíthatná (a másik embert). Szemem fénye kiáramlik testem üregein, körbevonja a másikat, csak Van. Vagyok. Vagyunk. Akár behunyt szemmel is. A Figyelemnek nem sok köze van a testhez. Fontos a test, de nem olyan lényeges. Persze, belőled teremtetett, tehát a tested is Te vagy, de nem olyan fontos már egy idő után, ha tudatosan éled a Létezés(ede)t. Természetesen, amikor elkezded gyakorolni a figyelmet, megkerülhetetlen lépcsőfok a test. Na de mindegy is.
Nahát, mégis elkezdtem spirituális témákról írni... Mondjuk ezzel mindig bajban vagyok, mert nem igazán látom különbözőnek az anyagot meg a spiritualitást. Minden Egy. Ezek csak szavak a víz felszínén, semmit sem jelentenek. Sok esetben csak arról van szó, hogy leragadunk a szavaknál és nem megyünk tovább a valóság felé. Az ártatlanság, az Ismeretlen felé.
Nos, ennyi, nem tudok írni többet. Nagyon remélem, hogy ez az állapot csak ideiglenes, mert szeretném gyakrabban frissíteni a blogot, de egyszerűen nincs mit mondanom, írnom már. Ennyi lett volna ez a blog? Nem, ezt a világért sem szeretném. Mi lenne, ha kérdeznétek valamit? :) Már, ha olvassa valaki egyáltalán ezt a blogot.:) Névtelenül kiraknám a válasszal együtt. Na-na-na? :) Jó móka lenne, próbáljuk meg! Ide lehet dobni a kérdést: zuiro1@gmail.com

Nagy baráti üdv!

Zuiro
2013-10-25