Úgy tűnik, hogy újra fel tudom venni a tegnap elvesztett fonalat és végre le tudom írni, amit szeretnék. Na rajta!
A vakokhoz hasonlóan Én is kénytelen voltam kifejleszteni egy olyan érzékemet, amivel fel tudom fogni az Élet rejtett rezgéseit. Mivel nem látok semmi különöset, se aurát, se energiákat, se semmi hasonlót, így a tudatom „letapogató csápjaira” kell támaszkodjak, amikor írok. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ez az érzékem elég jól működik, de persze nem mondanám, hogy sosem tévedek, sőt... Valószínűleg mindig tévedek :) Ez az érzékem az évek folyamán eléggé kifinomult, főleg amióta spirituális útra „tévedtem”. Ez nem egyedi tulajdonság, mindenki képes rá, csak nálam valahogy erőteljesebben kialakult, mint egy „hétköznapi halandónál”:) Képes vagyok ráhangolódni szinte mindenre, és meglátni a lényegét annak a valaminek. De ezek inkább érzetek s sugallatok formájában jelentkeznek. Néha megdöbbentően pontosan. Valójában nem csak öt vagy - a szerencsésebbeknek esetleg – hat érzékünk van. Nincs száma az érzékeinknek. Az érzék(ek) mi magunk vagyunk. Csakis a kiterjedtségeden múlik, hogy mit fogsz fel a Létezésből. A csapda sokszor ott van elrejtve, hogy mivel a testünkkel azonosulunk, azt hisszük, hogy a testünknek kell kitágulnia, korlátlanná válnia. Ezt jó lenne elfelejteni, mert ha erre várunk, akkor sosem tapasztaljuk meg Lényünk kitágulását. Eleve azt hisszük sokan, hogy Lényünk határai megegyeznek testünk határaival. Így elég nehéz felfogni azt, ami van. És most végre rátérhetek arra, amit tegnap olyan ügyesen elcsesztem...:)
Tehát mit kellene ahhoz tenni, hogy megtapasztaljunk olyan dolgokat is, amik túlmutatnak az anyagon, amire már azt lehetne mondani, hogy „végre van spirituális megélésem!”? Az utolsó szóban már meg is határoztam a teendőket. Élni kell. Megélni. Tisztán, meztelenül. Amikor valami ismeretlen valamit szeretnél megismerni, akkor felé fordulsz, ráirányítod becses Figyelmedet. Eddig rendben is volnánk. Ez egy tiszta felállás. A gond akkor kezdődik, amikor már eleve van véleményed arról, amit még nem is ismersz. Vagy vannak ismereteid az adott témáról. Vannak gondolataid, érzelmeid róla. Vagy bármid van, ami önmagad és a megismerni való között van. Itt kezdődnek a bonyodalmak, hiszen már nem tudod megismerni a megismerni valót. Át kellene verekedned magad a falakon, az elképzeléseiden, a félelmeiden, a vágyaidon, hogy megismerd Azt. Mondjuk Istent? Te döntesz.
Tehát szerencsésebb lenne, ha teljesen pőrén, meztelenül, a nem-tudás állapotában közelednél a céltárgyhoz. Észrevettem, hogy amikor éppen volt barátnőm, akkor már nem is voltak olyan szépek a nők az utcán. Megláttam a „hibáikat”, a szomorúságukat, az érdeklődésüket felém (mondjuk:)), a „bármilyüket”, amit korábban nem láttam, mert oly vakon vágytam rájuk. De miért van ez így? A vágyam, az elvárásaim feléjük rózsaszínné és kívánatossá festette őket. Egy láthatatlan, alig érzékelhető fátyol ereszkedett közénk. Furcsa, nem? Olyan könnyen át lehet siklani önmagunkon, de leginkább a szemünket elkendőző gondolatokon, érzéseken stb. Vagy mostanra képes lettem észrevenni, ahogy váltogatom, illetve maguktól váltakoznak a szerepeim, amikor emberekkel kerülök interakcióba. Emezzel így, amazzal amúgy beszélek, és közben Én csak figyelek és nevetek, hogy milyen hihetetlen sebességgel váltakoznak a szerepeim, az álarcaim. Mulatságos néha. Szóval, mielőtt valamit szeretnénk megismerni, figyeljük meg, hogy van-e valami köztünk. Eggyé tudunk-e válni a figyelmünk tárgyával? Vagy Te szeretkeztél már úgy valakivel, hogy volt köztetek egy betonfal? Ha igen, küldj Nekem légyszi egy emailt, hogy hogyan sikerült:) Tehát, ha megkívántad a kedvesedet, akkor is le kell vetkezned, persze lehet ruhástól is, de az nem az igazi. De van rá példa, nézd csak meg a Rossz tanár című filmet Cameron Diazzal és Justin Timberlake-kel a főszerepben. Nem mondom, Én magam is szexeltem már ruhástul egy-egy elvadult partin, de bizonyos helyeken megnyíltam és sikerült a megismerés, horribile dictu az eggyé válás folyamata (is). De azért meztelenül jobb, szerintem.
Nos, ha sikerült levetkezned, megismerheted a vágyaid tárgyát. És itt jön a következő csapda. Csak tudnád minek fecsegtem ennyit előtte, mi? :) Mert nem megismerni kell az Életet, hanem azzá válni. Vagy a kajáról is jegyzetelni és tanulmányt szoktál írni? Nem, jól belapátolod, oszt csá. Eggyé váltál vele. (Csak tudnám minek írtam le ezt a sok baromságot...:))
Én így írok. Amikor érzem a kis bizsergést a Lényemben/Lényemen, beengedem az érzetet és összeolvadok véle. Aztán nagy üggyel-bajjal lekörmölöm a blogra. Formába öntöm. Azért próbálom minél jobban kiélesíteni a felfogásomat, a tudatom érzékelését, hogy minél több mindent felfogjak a Mindenségből. Mivel vak vagyok (természetesen nem fizikailag, a fizikai érzékszervem ép), erre szükségem is van. A gyakorlatban ez úgy néz ki (amit mellesleg Te is meg tudsz tenni, hiszen rátaláltál erre az eldugott kis blogra, ami nem kis dolog...), hogy intenzíven fókuszálok a Jelen pillanatra, hagyom elcsendesedni az elmémet, és csak Figyelek. A Lét minden apró rezdülésére, fuvallatára felfigyelek, érzékelem, és beengedem a saját világomba. Természetesen a hatósugaram mélységesen korlátozott a végtelen Mindenséghez képest, de egyelőre ennyivel kell beérnem. Végül is nem tudom pontosan, hogy meddig terjed a felfogásom. Úgy Európa az majdnem biztos, de talán a Föld is, talán még a Naprendszer is. Ez sok mindentől függ, például egy-egy jól sikerült csendmeditáció alatt már a határokat sem érzékelem. Természetesen ezt nem úgy kell érteni, hogy pontosan tudom, hogy Párizsban vagy a Fülöp-szigeteken mi történik. Nem, dehogy, dehogyis. Csak érzeteket, sugallatokat fogok fel. Rezgéseket, rezdüléseket. Sokszor szavakba se tudnám önteni. Hatások, sejtések. Viszont, ha belépek egy terembe, ahol sok ember van, nagyjából egész pontosan fel tudom mérni, hogy kinél „mi a helyzet”. De ismétlem, erre mindenki képes, aki egy kicsit is érzékenyebb, éberebb, vagy csendesebb az elméje. Gyakorolni kell. Én is mindig gyakorlok mindent, sosem akarom abbahagyni a tanulást, illetve a tágulást.
Sokszor elkap egy olyan állapot, hogy azt érzem, hogy minden csak úgy van, csak úgy rezeg. Tudod, mint nyáron a nagy melegben az út feletti pára. Úgy rezeg az egész Létezés. Minden lény, minden életforma, csak úgy van. Nincs mozgás, nincs semmi, csak a VANSÁG.  Ez elég furcsa érzés, nem is igazán tudok vele mit kezdeni, egyszerűen csak jó. Az Újjászületés Tábor óta ez valahogy könnyebben megy: Egynek érzem magam mindennel. Fel sem merül már lassan, hogy különálló entitás lennék, ez elég szokatlan állapot meg kell hogy mondjam. Eddig mintegy távoli sugallatként érzékeltem az Egységet, de most mintha ajtóstól berontott volna „hozzám”. Na mindegy. Észrevetted egyébként, hogy milyen szavakat használok gyakran? Sugallat, érzet, rezdülés, rezgés, hatások, szellő stb. Valahogy így élem a Lényemet, azt, aki Vagyok. Egy nagy tenger, amiben áramlatok vannak. Ilyen áramlat például az egó, az elme, a gondolatok, az érzések stb. A kreativitás magjai ott szunnyadnak a tengerfenéken, melyeket felkap egy-egy erősebb áramlat és felszínre kerülnek. Lényem határtalansága mossa szervezetem partjait. A partokra néha kimos a Lét egy-egy magvat, melyek gyökeret eresztenek és kihajt belőlük az új Mindenség, a Tökéletesség. Hol vannak a határaid? Vannak-e? Mi vagyunk a Lét, a Teljesség. Egy-egy blogbejegyzés egy-egy áramlat Bennem, mely felszínre került. Fogadjátok szeretettel.
Akkor erről a témáról ennyit, azt hiszem sikerült leírnom, amit szerettem volna, de ezt majd Ti eldöntitek. Más. E blog 4 és fél éve indult útjára. Eleinte nem sokat írtam rá, amolyan lelki mentsvár volt, ha ki kellett öntenem a lelkem. Azóta sokat változtam, s maga az oldal is. Úgy érzem, hogy mostanra a blog kinőtte határait és már nem csak rólam szól, hanem Rólunk is. Próbálom felfogni az emberek érzéseit, gondolatait, és eszerint próbálok írni, hogy most már mindenkinek adjon valamit ez a blog. Remélem sikerül ez a feladat. Továbbra se higgyen el senki semmit, amit itt olvas, ezek nem kőbe vésett elvek, nem is igazságok, pláne nem a Valóság. Csupán egyedi megközelítései a Megközelíthetetlennek. Próbálok tippeket, tanácsokat adni azoknak, akiknek szüksége van rá és igénylik is, de jusson eszedbe, hogy bármit is írok itt, az nem a TE igazságod! Azt Neked kell felkutatnod, tudod, ruha nélkül;)
Továbbá akinek van valami javaslata, kérdése a bloggal vagy bármi mással, esetleg (ne adj’ isten) Velem kapcsolatban, nyugodtan írjon a zuiro1@gmail.com címre.
Köszönöm, hogy megtiszteltél Figyelmeddel. Következő áramlat majd valamikor... ;)

Ölellek,
Zuiro
2012-08-20