Bevezető

Nna. Szinte egy örökkévalóság óta nem írtam már a blogra. Ennek több oka is van, de ezzel most nem untatnám a nagyérdeműt. Legyen elég annyi, hogy mostanában már többet kell várnom arra, hogy megérjen egy-egy bejegyzésre való. Nehéz szavakba önteni a Csendet... Általában a felismeréseimet, tapasztalataimat s élményeimet szoktam megosztani, ezért is ilyen lassú a blog folyása:) Hál’ Istennek itt a blogon nem kell megfelelnem semmilyen elvárásnak és nézettséget sem kell generálnom a reklámbevételek miatt...:) Így valóban minőségi és tartalmas írások születhetnek, ha formában vagyok. Mostani bejegyzésem már napok óta „készen” van, egyszerűen csak lusta voltam leülni a gép elé. De még a kész szöveggel a tudatomban is rá kell hangolódjak a Mindenség rezgéseire, hogy valóban egy olyan írás Jelenjen meg, ami mindenkinek ad valamit.

A figyelmeztetések a régiek

Ami röviden annyi, hogy ne fogadd el feltétel nélkül az itt leírtakat. Továbbra sem próbállak meggyőzni semmiről, és egyáltalán nem szeretnék gondolkodni és érezni sem helyetted – nem is tudnék. Fontos, hogy amikor olvasol, légy tudatában a létezésednek, figyelj, Figyelj magadra. Nem olyan bonyolult dolog ez, csak túl van misztifikálva. Legyen meg a látszólagos hármasság: az olvasott szöveg, az olvasás folyamata és az olvasó. A legtöbb ember úgy él, úgy tapasztal (Éberség s Tudatosság nélkül), hogy amikor ráfókuszál valamire vagy valakire, azonnal eggyé válik, azonosul figyelme tárgyával. Így elveszti önmagát, a Figyelőt. Maga a folyamat is összeroppan, akár egy öreg fahíd, hiszen felborul az egyensúly.
Továbbá azért, mert egyes szám második személyben beszélek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rád vonatkozik a mondókám. Ez csak egy technikai egyszerűsítés, így sokkal könnyebb magyarázni.

Miért nem vagyunk boldogok?

Belegondoltál már abba, hogy valójában mi is a boldogság? S hogy mi is az a sokat kárhoztatott (s dicsőített) boldogtalanság? Hm. Mindenki boldogságra vágyik, de valahogy mintha nem is tudnánk pontosan, hogy mi lenne az. Egy érzés? Egy állapot? Egy mi? Nem tudjuk. De milyen furcsa, hogy a boldogtalanságot milyen tökéletesen át tudjuk élni. Mintha az magától értetődő lenne. A szenvedés, ez az agyonsztárolt métely, mely beteggé teszi civilizációnkat, az megy. Mindenhonnan ez folyik, és ha nem vagy elég éber, akkor csak ezt veszed észre mind a világban, mind önmagadban (önmagadon). Milyen furcsa, hogy azt emelik fel az égbe, aki valamilyen iszonyú szenvedést kiállva, végül eléri a célját. Amitől persze nem biztos, hogy teljessé válik, sőt biztosan nem, de azért bálványozzuk a szenvedőket. Pedig szenvedni könnyű. Vagyis... egy teljesebb szemszögből, pont hogy nehezebb. Hiszen a Lét, a Boldogság ellen harcolni, árral szemben úszni sokkal brutálisabb erőfeszítést igényel, mint boldognak lenni. Ha boldog akarsz lenni, egyszerűen nincs más dolgod, mint a strandon vagy a tengerben: engedd, hogy a víz (Lét) felszíne ringasson. Kedvére. A szenvedők úsznak. Kapálóznak, különben miért van oly kevés energiájuk? Ez a beteg világ ezeket az egyéneket isteníti, mert az egész kultúránk a szenvedésre épül. Nézd csak meg a vallásokat, akarom mondani az egyházakat: komorak, mint egy sötét kripta. Nézd meg a médiát: a hírek 80-90 %-a a szenvedésről és a fájdalomról szól. Lényegét tekintve, mert azért megpróbálják leplezni valami ostoba ideológiával. Vagy figyeld meg a párbeszédeket az emberek között! Miről szól? Panaszkodás, sírás-rívás, a másik ember kibeszélése. Aztán nézd meg, hogy miképpen is élünk! Azért, hogy fogyaszthassunk, tönkre vágjuk az életet adó bolygónkat! Borzasztóan primitívek vagyunk! Figyeld meg a legtöbb érzésedet: mivel a testünkkel azonosítjuk magunkat, a legtöbb érzelmünk a testünkhöz kötődik. Félelem, harag, birtoklási vágy, féltékenység, gyűlölet stb. Állati ösztönök. Az egész „kultúránk” ilyen. Természetesen az Élet minden területén akadnak üdítő kivételek, de ez egyelőre oly elenyésző, hogy közelebb van az emberi faj egy szimpla állathoz, mint isteni eredetéhez. Ne tévesszen meg a látszat! Először is légy őszinte magadhoz! Hámozd le hazugságaid mázát, és meg fogod találni a nyers, erőszakos, akarnok egódat, ki a túlélésért magára ölti a civilizáció jelmezét. Természetesen az ember túlléphet mindezeken a korlátokon, ha akar.
A boldogságunkat, a létezésünket a birtoklással azonosítjuk. Azt hisszük, hogy minél többet birtoklunk, annál boldogabbak leszünk. De ez egy hatalmas abszurdum. Őrültség. Betegség. Öntudatlan azonosulás – erről fog szólni a mai bejegyzésem.
Egyszerűen lehetetlen Teljessé válni anyagi úton, anyagi eszközök felhalmozásával. Mert ugye ki szabja meg s hogyan Teljességed határait? Három autó, tíz milliárd euró, öt feleség/férj? Mikor mondhatod majd a kupacodra (amivel azonosítod magad), hogy Teljes? Milyen szempontok alapján döntöd el? De mi továbbra is gyűjtjük a javakat, az élményeket, érzéseket, gondolatokat, mindent, ami a kezünk ügyébe kerül, mert abban bízunk, hogy majd teljessé tesz. Nem fog. Itt a Földön mindent csak bérlünk. A halálba úgy megyünk, ahogy az életbe jöttünk: egyedül és meztelenül. Ne vesztegesd az időd arra, ami eleve lehetetlen. De ne is mondj le semmiről, amiről nem szeretnél! Mindig a Tudatosság, az Éberség, az őszinteség és a közvetlen tapasztalat visz előre utadon.

Most akkor mi is a Boldogság?

Te. Olyan sziklaszilárddá és stabillá kell válnod, amilyenné csak tudsz. Olyanná kell válnod, mint egy hatalmas világítótorony az óceán közepén, melyet eszeveszettül csapkodnak a viharos hullámok és a szél. S a vihar után az az égető Nap... ha mindezt kiállod, Boldog vagy. Jönnek az érzések, jönnek a gondolatok, élmények, hatások, identitások, melyek mind-mind el akarják hitetni, hogy ők vagy Te. Ha elhiszed, összeomlasz, elhagyod szilárd talapzatod. Hiszen az identitás, az érzés múlékony, változékony, folyamatosan billegni, inogni fog nehezen megszerzett „boldogságod”.
Szilárd talapzatod: a Tudatosság. A világítótorony körkörösen villogó fénycsóvája: a Figyelmed. A terület, melyet be tudsz világítani: a Befogadásod. Minél hatalmasabb a Tudatosságod, a világítótornyod, annál erősebb fényt (Figyelmet) tudsz kibocsátani, és annál „nagyobb” lesz a Befogadásod is. Azért tettem idézőjelbe a „nagyobb” szót, mert igazából minden Te vagy, önmagad közepén van a Tudatosságod „középpontja”. Ha az egész lényedet be tudnád világítani, akkor élnéd meg a végtelent, a határtalanságot. Észrevennéd, felismernéd, hogy mindenhol Te vagy. Vagy nézzünk egy másik szimbólumot. Ha a tenyered mondjuk a tudatosság, akkor az ujjaid a befogadás. Minél nagyobb a tenyered s hosszabbak az ujjaid, annál nagyobbat tudsz markolni, annál inkább Jelen vagy, megszületik a Tudatos-Befogadás. A Jelenlét mozgatja e hatalmas kezet. Legalábbis az egyiket...
Vagy nézd meg a gyertyát, a fáklyát, a máglyát. Minél nagyobb a tűz (a tudatosság), annál nagyobb a fényszórás (a befogadás). Számtalan szimbólumot be lehetne még vetni, de tudom, hogy érted.
Szóval a Boldogság is valami ilyesmi. Erő, mely fénylik. Mely beragyogja érzelmeid, gondolataid csodálatos birodalmát. Egy élettel teli Tér a Boldogság. Nem egy érzés, nem egy élmény, nem egy szép gondolat, nem a felhalmozott kacatjaid. Te vagy a Boldogság! Azért nem találod, mert keresed. A tűz sem tudja önmagát meglátni, csak megélni, átégni. Ahhoz, hogy meg tudd magad élni, Jelen kell lenni. Ezt mondja mindenki, minden könyv. Nem gondolkodni kell, hanem élni, érezni a testedben levő vitalitást, örömöt, azaz Önmagad. Aztán szép lassan elválik az ocsú a búzától, elválsz a testedtől, rájössz, hogy nem vagy azonos vele. Születésed óta ezt akarják veled elhitetni, hogy a tested vagy. Egész életedben becsaptak azok, akiket szintén becsaptak. Ki tudja ki kezdte? Talán nem is fontos.  

Egy identitás élete

Miért tartasz életben egy olyan identitást, amiről talán - vagy biztosan - tudod, hogy nem Te vagy? Tán remélsz tőle valamit? Csak nem a Teljességet? Majd, valamikor... Az identitás olyan, mint egy sötét alagút. Bemész az elején (egy kis szerencsével tudatosan), sötét lesz (a modernebbekben lámpák is vannak), majd kijössz a végén, és felébredsz. Vagy nem? Miért ragadnak bele az emberek az alagútjukba? Mert elfelejtik honnan jöttek, kik ők. Azonosulnak egy mesterséges identitással, vagy a testükkel, ami szintén egy elég erőteljes (id)entitás, és azt hiszik, hogy tudják kicsodák. Egyesek észreveszik a fényt az alagút végén, és elindulnak felé. Vagy valaki, aki már felébredt, bevilágít, vagy bekiabál. De még nekik is nehéz kijutni, mert lépten-nyomon visszahúzzák az alagútlakók, vagy ő maga a félelem és bizonytalanság miatt. Ha kiérsz, felébredtél, halleluja: „megvilágosodtál”. Ez az a nagy szenzáció? Mi van az alagút, az identitás végén? Te. Erőteljes, végtelenül teljes Élet. Határtalan, formátlan, áttetsző és átláthatatlan, a végtelen végtelenség, az Üresség.
Hogyan tartasz életben egy identitást? Úgy, mint minden élőlényt: eteted. Gondolatokkal, érzésekkel, tettekkel, mindennel, ami megfelel a frekvenciaszámának. Soha nem adtam még házi feladatot tudtommal, csak javaslatokat, de most szigorúan kirovom a mai penzumot: keress magadban egy identitást és figyeld meg mivel eteted. Számon kérem! :) Ha nem nagy fáradság, örömmel venném, ha kommentben leírnád a tapasztalataidat. Köszi..:)
Egy folyton aggodalmaskodó identitást mivel etetnél? Pesszimista gondolatok, 2012: világvége, gazdasági válság, a „mileszmost?” reklámszlogen, „vajonmiregondolmost?” stb. stb. Spirituális mester? :) „Tanító vagyok, tanítványaim vannak. Én már elértem a megvilágosodást (ami lehet, hogy igaz – a szerk.), ezért akár tarthatok kurzusokat is. Én mindig nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, mindenkit szeretek, ámen.” :P
Alfahím? A tehetetlen, a gyűlölködő, a féltékeny, Kis Pista, Nagy Margit, a „testem vagyok” – gondolat (amit pl. a „szomjas vagyok, éhes vagyok, fázok” gondolatok elhívésével erősítesz stb.), az orvos, az ember, a tudatos, az egótlan, az egoista, a fiatal, az öreg, a fiam, az anyám, az apám, a férfi, a nő, a vezérigazgató, a gazdag, a szegény, az áldozat, a felsőbbrendű és még a végtelenségig folytathatnám a sort.
Ha sokat figyeled magad, akkor bizonyára észrevetted, hogy van egy olyan tűhegynyi pont az azonosulás folyamatában, amikor már nem vagy önmagad, és amikor még nem vagy az áhított identitás. Ez a kicsiny szünetecske kimondhatatlanul fontos. Itt van Élet „elásva”:) Itt van a világítótornyod magja, melyből új élet fakad. Apró szikra a Mindenség méhében. Ez Vagy. Ez a kis szünet mindenhol megtalálható az Életben, többek között ennek (is) köszönhető a dualista felfogásod. Minden vagy Semmi. Melyiket választod a Lét közepén állva? Mindkettő vagy egyik sem? Tudatos vagy Befogadó? Miért ne lehetne mindkettő?! Tudatos-Befogadással mindent megkaphatsz, amit csak akarsz.
Tehát van ez a pontocska. Itt meg is állhatnál, nem? Itt megőrizhetnéd az Éberségedet, és csak aztán mehetnél tovább. Tudatosan eljátszhatod mondjuk a nőt vagy a férfit. Vagy a gondterhelt agysebészt. Vagy bármit. Az identitás nem baj. Az öntudatlan azonosulás a probléma, mert elfelejted közben önmagad.  

Hogyan lehet visszamenni az alagút elejére?

Megteheted, de mi értelme lenne? Ezt úgy tudod megtenni – logikusan –, hogy egyszerűen nem azonosulsz semmivel, csak tudatosan figyelsz, éber vagy. Bármilyen „ez vagyok, az vagyok” – típusú gondolat jön, megőrzöd hidegvéredet, és hű maradsz a VAGYOK gondolathoz. Csak ennyi: vagyok. Ha van kedved, mondhatod hozzá az ÉN szócskát is. ÉN VAGYOK. Tehát jönnek a gondolatok, érzelmek, de Te mindvégig tudatos, éber maradsz. Egyáltalán nem könnyű, sokszor magával fog rántani az identitások árja. De ha észreveszed, vissza tudsz találni a Középpontba, a Szünetbe.
Képzelj el egy olyan mérleget, ami félkör alakú, tele vonalacskákkal. Középen van a nulla, a zérus, a szünet. Ha Jelen vagy, akkor itt áll a kis piros mutatód, ami mellesleg a Figyelmed is. A Mostban. A példa kedvéért tételezzük fel, hogy a Most a nullánál van, mert hát minden Az amúgy. Na! A nullától jobbra van a jövő, balra pedig a múlt. Értelemszerűen, ha a mutató mindig a baloldalon jár, esetleg ki is akadt ott (...), akkor a múltban élsz, vagyis csak oda fókuszálsz, ezzel kizárod a jövődet és Jelenedet is. Ha a mutató mindig a jobb térfélen van, akkor mindig a jövőben kóvályogsz. A kis vonalacskák hegyénél itt nem számok vannak, hanem identitások. Ha a mutatód (a Figyelmed) mondjuk megáll a nullától balra, „Az Önsajnáló” vagy „Az Áldozat” vonalacskánál, akkor tudd, hogy aztat’ táplálod éppen. A körcikk alsó fele a tudatalattid, az összes megélt élményed, az összes előző és következő életed, a különféle hatások stb. stb. összessége (tulajdonképpen a Mindenség), melyekből táplálkozik a mutatód, a figyelmed.
Valamennyire érthető volt? Remélem. Ilyen megfogalmazásban és szimbólumrendszerben még nekem is új a dolog, most jött elő, ahogy írtam. A piros mutatót úgy tarthatod a zéruson, a Mostban, hogy egyszerűen a pillanatnyi pillanatra fókuszálsz, leginkább az érzékeiddel, a közvetlen megfigyeléseiddel, átéléseiddel. Például játszhatsz olyasmit is, hogy megfigyeled a részleteket, de mindeközben tudatos vagy, tudod, hogy figyelsz, tudod, hogy éppen mit csinálsz, mire figyelsz stb. DE! gondolatban nem kell mondanod, kommentálnod, hogy "tudatos vagyok, tudom, hogy figyelek"! Például miután befejezted a beszélgetést valakivel, az elválás után próbálj meg visszaemlékezni a részletekre. Milyen színű felső volt rajta? Volt gyűrődés a nadrágja bal térdénél? Volt rajta óra? Hány szavára emlékszel? Biztos, hogy azokat mondta, vagy már ki is színezted a sztorit? Figyeld meg milyen érzések támadnak benned, amikor éppen kibeszélsz valakit a háta mögött. Vajon melyik identitásodat erősíted ezzel a cselekedettel? Hol vagy Te? Ne feledd: a "tudatos vagyok", "befogadó vagyok", a "Figyelem vagyok" szintén identitások!
De visszatérve a címbéli kérdésre. Inkább az alagút, az identitás végére próbálj menni. Így gazdagabb leszel némi tapasztalattal és bölcsebb, tudatosabb leszel. Végül is az eleje és a vége mindkét esetben ugyanaz: a formamentes, azonosulatlan tudat, az élet: te.

Zárszó

Azt hiszem, ennyit akartam írni. Remélem sikerült átadnom, amit szerettem volna. Úgy tűnik ki is ürültem a következő bejegyzésig. Szeretném folytatni a Gyakorlati tippek a tudatossággal és a figyeléssel kapcsolatban című (azt hiszem ez a címe) sorozatot, mert írta egy-két olvasó, hogy a testfigyelésnél van egy kis elakadás. Nekik (is) szeretnék majd segíteni a folytatással.
Újra leszögezném így a végén, hogy ne vedd készpénznek, ami ide le van írva, járj utána magad is a dolgoknak, figyelj és légy Éber. Sok szerencsét.

Ölellek:

Zuiro
2012-10-16