Lassan lüktetnek a színek a formák vázaiban. Újra felriadtam. Már harmadik napja nem aludtam, s már homályba vész miként szálltam fel a hazafelé tartó buszra. Egy órám van érkezésig, de hiába kutatok elmémben: nem találom az "egy óra" jelentését.
Hallom még a megállók neveit, de ismeretlenül repkednek repedezett térérzékem körül.
Leomlott egy darabka idő s tekintetem ösvényére gördült. Áll és lüktet képzeletem, hajszálrepedések futnak fel s alá énképemen. Újra felriadok. Látomás a látásom, hallomásból hallom a lét hangjait. Furcsa csend kezd csordogálni világom határain, s határozatlan renddé olvad belsőm középpontja.
Emberek százai, ezrei szállnak fel s mintha mindenki ismerne, rám nevetnek. Az a nő nem messze, ott, mintha azt mondaná: szeretlek! De arcát nem látom, folyton változik, szétfolyik és összeáll... szerelem szikrázik szívemben.
A Múlt néhány sejtje ringat ismét álomba, s újra elmerülök a hatalmas tágasságban. Apámat látom. A strandon dobálja gyermektestem önfeledten... De jaj, a kép fekete-fehér s fakó lesz, elszáll és lebegek! Jaj, Istenem, mi lesz így énvelem!
Új megállóban állunk, kibomlott a friss világ törékeny virága. Illata nyugodt bomlásra, szétesésre emlékeztet, részeim bennem keringenek, s egész életeket remélek kiszínezni. Állni látszik a Mindenség, már teremteni sem teremt senki. Pillanatképek röpködnek valóság s álom között, majd csendben eltűnnek szívem ormai mögött. A szív sosem alszik – ó hát persze, hogy nem –,  mégis mélyebb mindennél, mit ismerni vélek...
Emberek némán nevetnek, ujjaikkal a világra mutatnak: nézd, ez mind Te vagy! De én nem látom, tán álmodom létezésemet?
Forognak a busz kerekei, de mintha nem is haladnánk... csak az Út siet alattunk. Csend van, végtelen csend, sehol egy megálló. Megérkeztünk, pedig még el sem indultunk. Megállnak az álomképek figyelmem előtt, aztán... aztán fénysebesen elröppennek...
Egyedül maradtam, már mindenki leszállt.
Még a vezető is, nincs több dudálás. Mikor kell leszállnom és hol? Én vagyok a világban vagy amaz bennem? Ki áll meg kinél?
Nincs több megálló, nincs többé jelzés, mozdulatlan mozdulatok intenek: szállj le!
Eltűnt a busz... jól van.
Világ sem volt soha.
Itthon vagyok, megérkeztem.

Zuiro
2013-11-20