Na, végre rászánom magam és feltöltöm a naplót.
Bevallom őszintén, eleinte sokat hezitáltam, hogy feltöltsem-e egyáltalán. Ma már nagyon sok mindent máshogy látok, mint akkor (2008-ban, amikor íródott a napló), mégis úgy érzem, hogy érdemes megosztani a nyilvánossággal. Annak idején, amikor először közzétettem egy szűk körben, vegyes fogadtatásra talált. Volt, akinek tetszett, volt akinek nem, de ez így természetes. Tulajdonképpen azért is vacilláltam a közreadásán, mert nekem sem tetszik igazából...:) Illetve bizonyos részeit legszívesebben kihúznám egyetlen tollvonással, de úgy gondolom, hogy nem lenne tisztességes senkivel, legfőképpen magammal szemben nem. 

A link (új link! az előző törlődött valamiért): https://data.hu/get/10490407/Pirkadatkor_talalkozunk.pdf

Válaszd a lassú letöltést.

Azért el kell mondjam még, hogy amikor zajlott az utazás, nagyon élveztem az írást, és magát az Utat is. Furcsa egy időszaka volt életemnek, az is biztos. Totális káosz uralkodott életem minden területén: nem volt se pénzem, se állásom, se semmi... Ha jobban belegondolok, egyfajta menekülés is lehetett ebben az útban, de valahogy mégis megtaláltam benne az eltemetett kincseket. Mostanra már igencsak megszépült ez az emlék, ez az út a tudatomban, és mindig mosolygok, ha eszembe jut. Érdekes, hogy a múlt milyen gyakran megszépül emlékeinkben, pedig gyakran szinte elviselhetetlen volt az adott pillanat. Aztán mégis megszépül, mert úgy látjuk, hogy a mostani pillanat szörnyű. De akkor miért szépül meg idővel? Az elme teljesen életszerűtlenül gondolkozik, él. Szenved, majd idővel megszépíti a szenvedést, teljesen abszurd.

Szóval, csak annyit szeretnék még mondani, hogy engedd el magad olvasás közben, és élvezd azt, aki vagy. S remélem szerzek Neked néhány szép pillanatot ezzel a naplóval...;)

Ölellek,

Zuiro
2012-11-09.