Szeretettel köszöntök ismét mindenkit itt, ahol a madár se jár. Maradt még olvasóm egyáltalán? Csak a legkitartóbbak maradhattak velem...:)
Tulajdonképpen már napok óta tervezgettem, hogy leülök írni, de valami mindig közbe jött: egy kósza gondolat, amivel azonosultam s amit el is hittem: „á, majd holnap, úgyse’ felejtem el.” (Persze elfelejtette – a szerk.) Vagy: „á, minek? Ugyan ki olvassa még az én blogomat? Úgyis leírtak már mindent a Mesterek.” És a többi és a többi. Ennek ellenére megint itt esz a fene, mert szeretek írni, csak bűn lusta vagyok leülni a gép elé, hiszen egy-egy bejegyzés lefirkantása általában fél napig szokott tartani.
Viszont jó dolog ám ez. Egyrészt segít nekem is letisztázni sok gondolatot, érzelmet, segít rendszerezni a felismeréseimet – már ha vannak egyáltalán. Na meg újabban lekötnek az anyagi világ dolgai. Vállalkozást indítottam pár hete, bár még várni kell két hetet, hogy ténylegesen beinduljon az üzlet. Most nem részletezném a tevékenységi kört, legyen elég annyi, hogy egy ismert franchise látványpékség Magyarországról.
Kereken egy hete volt az utolsó munkanapon, úgyhogy azóta szabin vagyok és igyekszem kialakítani a vállalkozói szerepet. Egyáltalán nem kellemetlen a feladat, bár néha igen fájdalmas a belső átalakulás. Már régóta éreztem, hogy valami nem stimmel a pénzkeresési módszereimmel, hiszen gyakorlatilag hosszú életem folyamán nem volt olyan munkahelyem, ahol jól éreztem volna magam. Nem meglepő. Egyszerűen nem érzem jól magam, ha muszájból kell csinálnom valamit, bár ezzel mindannyian így lehetünk. Jött ez a lehetőség pár hónapja, nekem meg volt megtakarított pénzem, és huss, belevágtam. Persze azért nem volt könnyű döntés, de valahogy éreztem, hogy ezt kell tennem. Mintha nem is lett volna igazán beleszólásom a dolgokba. Egyszer egy csajszi azt mondta nekem, miután órákig smároltunk, hogy különleges kapcsolatom lehet az Univerzummal. Ez így van, de ez mindenkire igaz, csak nem mindenki veszi észre, éli meg. Végül mindig meghajlok az Élet akarata előtt, és most is azt vettem észre, hogy lábaim, kezeim, szám magától járnak és cselekszenek. Mintha engem kihagytak volna a buliból... Van a Tudatosságnak egy olyan állapota, amikor az egyén egyszerűen csak hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok. Tudatos sodródás? Nem mondanám, de valahol mégis ilyesminek nevezném. Ez tényleg egy különleges kapcsolat az Univerzummal: amikor hagyod, hogy rajtad keresztül furulyázzon az Élet. Csupán lyukak vagyunk Isten furulyáján...
Talán én is így jártam most ezzel az egész céges dologgal. Nagyon nem szerettem már a munkahelyemet, szabályosan szenvedtem sokszor, amikor bent voltam. Akkor miért nem váltottam? – kérdezhetnéd. Próbáltam, sokszor, de egyszerűen nem sikerült. Vagy nem voltam elég elszánt. Plusz vártam valami lehetőséget, ami januárban meg is érkezett. Úgy képzeld el, hogy januárban, februárban már gyakorlatilag mindennap azon töprengtem „fel-alá járkálva a Létben”, hogy mi legyen, mert ez már tarthatatlan. Aztán végre megjött az isteni szikra és tudtam, hogy itt az ideje a változásnak. Ezért nem is nagyon írtam mostanában a blogra, pedig nagyon szeretek idejárni. Most eléggé csapongani fogok, mire megtalálom a mai ösvényt, kérlek nézd el nekem.
Szóval, néha én magam is idelátogattam a blogra, és beleolvasgattam néhány korábbi írásomba. Milyen furcsa, hogy mennyire féljük a halált, de azt már nem vesszük észre, hogy gyakorlatilag minden egyes pillanatban meghalunk, megváltozunk. Szó szerint nem ismertem rá arra az egyénre, aki írta a korábbi bejegyzéseket, és ezt most halál komolyan mondom :) Mintha (nem mintha, hanem ténylegesen) más ember írta volna az előző cikkeket. Nem is nevezném magam énnek igazából. Inkább érzem magam egy folyamatnak, egy áramlatnak, mint egy szilárd, korlátokkal körbevett valakinek vagy valaminek. Hiszen gondolj csak bele: amikor azt mondod, hogy „én”, akkor tulajdonképpen kiről beszélsz? Ki beszél kiről? Ki vagy Te? Vagy mi vagy Te? Lehet, hogy csupán egy emlékről hiszed azt, hogy az Te vagy? Vagy egy gondolatról, érzelemről?
Szóval elindult a változás, ami már igencsak szükségszerű volt. Újra sikerült végigzongoráznom a „teljes” emberi érzelemskálát. Újfent megjártam a félelem és rettegés legmélyebb, legsötétebb bugyrait; és az öröm, felszabadulás, tettvágy magasságait. Már ha egyáltalán beszélhetünk irányokról ebben a végtelenül iránytalan Életben. Voltak nagyon rossz és nagyon jó napjaim. Úgyhogy megint és mindig, csak saját tapasztalataim alapján tudok mesélni Neked. Mit tanultam az elmúlt 2-3 hónap alatt? Sok mindent és szinte semmit. Azt már most teljes bizonyossággal elmondhatom Neked, hogy egyszerűen nem tudok semmit. De tényleg semmit. Ahogy egyre közelebb és közelebb kerülök a Föld izzó magjához, lényem lángoló középpontjához, egyszerűen úgy égnek el egy Pillanat alatt a hiedelmeim, az elképzeléseim, mint száraz gallyacskák a hatalmas tábortűzben. Minden forma a lángok között végzi, semmi és senki nem menekülhet a Jelen tűzvihara elől... De nem is kell, és a drámai képek ellenére a Jelenben nincs igazából semmi, csak a Semmi. A Jelen Minden. Minden a Jelen. Nem tudsz belőle kiesni komolyabban, mert mindig benne vagy. Egyedül a Figyelmeden múlik minden. Azon, hogy minek szenteled a Figyelmedet. Ha a Jelenre fókuszálsz, akkor (a) Jelen leszel és kész. Ha a múltra vagy a jövőre, akkor ego, elme. Minden Te vagy. Az asztal fadarab vagy asztal? Te minek látod? Egy darab megmunkált fának vagy egy asztalnak? Mi a valóság és mi az igazság? Az igazság az, hogy az asztal egy fadarab, a valóság az, hogy az egy asztal, ami éppen fából van. Bármelyiket is választod, elvesztetted az egységet és kezdheted elölről a keresést, mert mindkét válasz lehet helyes egyszerre! Csak a Csend, csak a Tudatos Figyelem oldhatja fel ezt a csodálatos feszültséget, amit Életnek is nevezünk olykor-olykor...:) Ne hidd el, de ne is utasítsd el. Engedd be, de ne ragaszkodj hozzá. Figyelj, de ne válj azzá, maradj Tudatos! Tudatos-befogadás, kint is, bent is, egyszerre! A JELEN.
Egy másik furcsa jelenségre is figyelmes lettem mostanában. Egyszerűen nem érdekel már nagyon ez a „figyeléses” sztori. Mintha leállt volna a keresés. Mondjuk már egyáltalán nincsenek kérdéseim, csak hébe-hóba egy-kettő, de azokat sem veszem olyan komolyan. Ráfigyelek, „meghallgatom”, de nem csinálok semmit. Emiatt inkább csak úgy hümmögni szoktam magamban mostanában. Ez lehet, hogy az elmebaj kezdete? :) Nem tudom. Jó, jó, mondom, most nem érek rá nagyon „ezzel” foglalkozni, hiszen ezer és egy dolgom van a céggel kapcsolatban. Lehet, hogy visszazuhantam emberbe? :) Hát ez is egy nagy talány, Barátaim. Szóval csak hümmögök, többre nem vagyok képes. Aztán jön egy hatás, és jaj annak, aki a közelemben van, főként, ha nem voltam tudatos! Feltámad a szél, felzúdul a tenger, és egetverő hullámok módjára csapkodnak az érzelmek! Tombol az egócska, mert valami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Én meg csak Lesek, s majd’ elsodor a pusztító vihar. Férfiasan bevallom, mostanában előfordul, hogy  „hajótörést” szenvedek és egy darabka érzelemfoszlányon találom magam a vihar után, sodródva a Csend partjai felé – félájultan és egoistán. Hát ez van. Mondtam én valaha is, hogy tökéletes vagyok? :) Nem. (De azért gondoltam, nem?:)) Bizony, ez előfordul az ilyen emelkedett mesterekkel is, mint amilyen én vagyok. Ilyenkor azzal vigasztalom magam, hogy mindez azért volt, mert lehúz a világ, az emberek...:) Nem engednek szellemlénnyé válni... Bullshit. Hát gyakorolni köll tovább.
Annyi mindent le akartam írni, de egyszerűen nem tudom hol kezdjem. Elő kell kotorni elmém mélyéről a felismeréseket – már ha vannak még. Ez a bejegyzés inkább a személyes élményeimről szól, most nem akarok senkit sem „kioktatni”. Amíg jön a cucc, addig szeretnélek tájékoztatni egy régi tervemről.
A következő napokban írni fogok egy bejegyzést a megbocsátásról. Na speciel erre régóta készülök, csak nem éreztem még meg a megfelelő pillanatot a közlésre, de úgy „látom”, hogy a közeljövőben végre alkalmas lesz az időpont. Miért vártam ennyit? Mert ehhez komolyabb tudatosság kell(ene), és nem akartam, hogy bárki is elvesszen ebben, ha elkezdi gyakorolni majd a leírtakat. Rögtön szeretném hozzátenni, hogy a módszer nem saját, egy kurzuson tanultam 4 éve. Azóta alkalmazom, ha valakinek szeretnék megbocsátani. Egy-két lelkes Olvasómnak már leírtam, mert a helyzet úgy kívánta, de most leírom a blogra is majd. Maga a technika egyenesen Jézustól származik állítólag. Én ezeket nem tudom. De nálam és sokaknál működött, és ez a lényeg. Már most arra kérlek, hogy ha majd olvasod, legyél tudatosabb a megszokottnál, de főleg akkor, amikor majd gyakorolni fogod, már ha lesz kedved hozzá. Bár azt javaslom, hogy ne várd meg, amíg az egód engedélyt ad rá, mert ez sosem fog megtörténni. Az egó – már ha létezik egyáltalán – nem fogja csak úgy kiengedni a kezéből a hatalmat. De a legjobb módszer erre is a nem ellenállás, a nem reagálás módszere, vagy inkább már művészete. Ha nem reagálsz valakinek a közeledésére, faképnél hagy egy idő után. Az egó is ilyen, csak szorozd meg ezerszer, tízezerszer. Mindig addig-addig nyaggat, amíg nem reagálsz rá végre. Gondolatokat, vágyakat, érzelmeket ébreszt benned, bármit, csak hogy reagálj végre rá, ismerd el, hogy ő létezik. Nagyon nehéz. Elég egy apróság, és máris újra ott vagy, azonosulsz s reagálsz, sokszor észre sem lehet venni. Sokszor tudat alatt történik az egész, nem is veszed észre. Mindig az azonosulatlan Tudat a fő fokmérője a dolgoknak! Mindig a formamentes a kiindulópont! Bármivel azonosulsz, már megint korlátok között vagy. De az is gáz, ha csak tiszta tudatként vagy jelen, mert akkor minek vagy itt a Földön, hombre? Ha nem játszol, ha nem öltesz magadra szerepeket, akkor nincs értelme itt lenni. Ha nem vagy ember, nem lehetsz igazából tudat sem. Egyszerre kell élni mindent, tudatosan. Ha csak tudat vagy, nem lehetsz teljes ember sem. Legalábbis itt a Földön. Ne vagy-vagy-ban gondolkozz, hanem is-is-ben. De mindig tudatosan! Mit jelent tudatosnak lenni? Tudatában vagy a cselekedeteidnek, tudod, hogy vagy, tudod, hogy mit teszel vagy nem teszel az adott Pillanatban. Egyszerűen tudássá válsz, tudattá, aki-ami egyszerűen tudja, hogy létezik. Ha nem tudod, hogy létezel, hogy vagy, akkor hogyan akarod irányítani a teremtő Figyelmedet? Figyelmed teremtő erőd medre, életereje. Tudatosság nélkül nem tudod az életednek szentelni a Figyelmedet. Akkor lesz szentséges az életed, ha tudatos Figyelmed fénye vetül reá. Így csak egy a sok közül, amit már átéltél az elmúlt néhány milliárd évben egy párszor. De ne aggódj, semmit sem ronthatsz el, a létezést nem lehet rosszul csinálni, már csak azért sem, mert mi magunk vagyunk a Létezés.
Bármikor Jelen lehetsz, mert a Jelen nincs időhöz kötve. Bármikor lehetsz Tudatos, mert Te vagy a Figyelem. A kettő kiegészíti egymást. Bármikor tudatosíthatod létezésedet, mert mindig létezel, ez alap. Igazából nem is kell semmi és senki ahhoz, hogy Boldog légy végre, de tényleg semmi. Minden eszközöd adott ehhez. Te vagy maga az eszköz is. Egyszerűen csak fel kell tárnod azokat a gondolataidat, érzelmeidet, amik elterelik figyelmed önmagadról. Amik elhitetik veled, hogy a kincset kívül kell keresned. Vizsgáld meg gondolataidat! Nem kell elhinni mindent. De párhuzamosan figyelj belülre, indulj meg a sötétség felé. Ne keress, hanem hagyd, hogy találj. Ne akarj találni, hanem hagyd, hogy felfedezz. Ne akarj felfedezni semmit, hanem hagyd, hogy Figyelmed nyugtató fényében fürödj. Egyszerűen csak Létezz, drága Barátom, és mindent meglelsz e csodás Életben.
Na, most, hogy elszórtam a közhelyeimet, lassan témát kellene váltanom. Hát ha még lenne mit, de nem nagyon van, úgy érzem. Írnék még, mert közben nagyon sok energiám lett, de nem tudom mit. Százszor, ezerszer leírtam már mindent, amit tudok vagy tudni vélek. Gondolom Te is unod már a sok rizsát, de kérlek nézz a szavak mögé, mindig odarejtem a lényeget. Azt érezd, ami a szavakon túl van, amit próbálok belesűríteni a mondandómba. Persze ez nem sikerülhet, mert a korlátlanságot, a valóságot nem tudom átadni...
Érezzük egymás békéjét, lényét, általános szeretetét, a tenger vad hullámcsapásait, egyszerűen MINDENT.

Ölellek,

Zuiro
2013-04-20