Már hihetetlenül gyorsul a múlt elhagyása, vagy a Jelen egyre erősebb…? Mint egy üveggolyó, úgy száguldok az éterben: nem hagyok nyomot és nincsen akadály. Ahogy elgurít az Élet, benn vagyok a kis üveggolyómban, üldögélek vagy szeretkezek vagy pénzt keresek vagy bámulom az üveg-égboltot. Vagy alszok, ez a gyakoribb. A tárgyak, a ház, a falak… mind egy amorf világ kellékei, csakúgy, mint a testem, melyben izzón parázslik a jövő ígérete. Az idők kezdete óta tarthat ez a rabság. Valószínűtlen, hogy létezhet bármi is az üveggolyó falán túl. Pedig létezik. Pedig létezem, mert ebben a pillanatban is kopogok az üvegfalon és mosolyogva áramlik be a változásom szabadsága. Változz, változz! Sivít a szerencse, a pallos már rég leereszkedett, és nem az én fejemet csapta le. A hóhér elment. A levegő tiszta, a víz friss, a barlangok non-stop nyitva állnak. Ne menj be, inkább gyere velem, velünk. Törd szét az üveggolyódat. Úgysem létezik.