Térdig gázolok
az elporladt szavak
tengerében,
a lét semmije
tekint vissza rám
az elmúlásban.

Elmerül bennem,
mi elmerülhető,
a világ kiterjedt
hatalmai porszemként
pislognak ujjaim
peremén.

S én vacogva ott
bujdoklok a Szerelem
kéklő tűhegyén...
minden
a Te akaratodból
történt.

Térdig gázolok
a széttört képek
végtelenjében,
mit valaha láttam...
Te talán már tudod,
(a) Semmi sem
volt hiába.

Zuiro Dimez
2020. június 18.

Kedves Olvasóim (ha vannak még).

     Nem szerettem volna úgy lezárni ezt az évet, hogy nem írok semmit a blogomra, ami úgy kong az ürességtől, mint egy strand karácsonykor. Először is, szeretnék elnézést kérni azoktól a hűséges olvasóimtól (ha vannak ilyenek egyáltalán), hogy idén nem jelentkeztem semmilyen írással. Hogy miért nem? Ki tudja... Nincs semmiféle misztikus, spirituális oka, egyszerűen csak nem volt mit írnom, illetve nem volt bennem motiváció az írásra. De ha belegondolok, ez nem igaz, egyszerűen csak nem éreztem úgy, hogy van még mit adnom az embereknek.
     Sok-sok mindent leírtam az elmúlt években. Volt, ami saját gondolat volt, volt, amiről csak azt hittem, hogy saját, és volt, amiről tudtam, hogy nem az ...

     Aki régen rendszeres olvasója volt ennek a blognak, és még néha-néha betéved ide, bizonyára észrevette, hogy már nem nagyon születnek bejegyzések. A legutóbbi írás is közel 7 hónapja született, és az is „világi” témákról szólt, nélkülözve a spirituális elemeket (szerencsére...:)). Azt vettem egyébként észre, hogy egy-egy írást inkább az egóm ír (mint a legutóbbit), a többit pedig a tudatom. Persze a nyelv nagyon sokat torzít a valóságon, mert hát nekem nincs tudatom, hiszen magam vagyok az. Valójában nincs olyan, hogy van valamim vagy valakim, nincs kettősség, nincs dualitás. Ego sincs igazából, csak egoista tudatállapot, sőt tulajdonképpen tudat sincs. De erre még visszatérek. Amúgy teljesen váratlanul kezdtem el ...

     Öt évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon indult el a buszom a Népligetből Londonba (azaz onnan tovább Colchesterbe), hogy új életet kezdjek. Furcsa egy ilyen írásnak neki fogni, annál is inkább, mert legutóbb 4 évvel ezelőtt írtam ilyen számvetést. De most eljött a pillanat egy újabb beszámolóra.
     Kicsit bajban vagyok, hogy hol is kezdjem… Nagyon sok minden történt ebben az 5 évben, és bizony néha már meg kell erőltetnem az emlékezetemet, hogy felidézzek egy-egy részletet. Nehéz egy ilyen számvetés, hiszen elsősorban magamba kell tekinteni és meglátni a változásokat. Talán az lesz a legjobb kezdésnek, hogy felidézem röviden az előzményeket és akkori önmagam, aki úgy döntött 5 évvel ezelőtt, hogy szerencsét próbál ...

A végső elengedés, a falak leomlása.
Az összes madár kirepült szívedből.
Szárnyaik csapkodása a Lét kacaja, szíved szapora sóhaja.  
Végtelen (a) Stabilitás, gondolatok s érzelmek milliárdjai keringenek benned.
A végtelen nincs sehol, mégis ott van (a) mindenhol.
Korlátokkal, korlátok nélkül: (az) Egyre megy.
Áramlik a teremtés figyelmed előtt, nincs kör, nincs egyenes, nincs pont.
Az indulás maga az érkezés.
Megadás – feledés, feladás – emlékezés.
Szabadság?
Zuhansz vagy haladsz? Előre vagy felfelé?
Melyik a Te utad? Végtelen út van, ó mondd, miért pazarlod idődet csak erre az egyre?!
Ha Az nem kell, Ezt sem kapod meg. Ha Ő nem kell, mást sem kapsz meg.
Ha csak Ezt adod, mást sem tudsz adni, a Teljesség kifolyik ujjaid közül.
Öröm ...

A távolban... ünnepelnek.
a tüzet... nézem, vakít
a forróság,
a csatának vége, 
átjár a hiábavalóság.

Harsány zenebona
morajlik, zúg-búg
a hiúság messzesége,
óh, lélek melege,
merre keresselek...

Hegyes orrát 
tüzek felé biccenti,
sajgó szívét 
fájdalom repeszti,
a nő már messze...
holtaknak dőre 
kincsei látszanak.

Harsognak világnak
győztesei, homokvihar
közeledik,
fagyos éj, (óh, de hamar!)
szeretlek, hiába győztem:
már nem vagy itt.

A távolban... ünnepeltek.
a parazsat nézem, kiráz
az elmúlás,
hajnal hasad,
átjár az
örökkévalóság...

Zuiro
2015. márczius 12.

     Jó ideje nem írtam már hosszabb bejegyzést, de most végre úgy érzem, hogy ki tudom írni magamból, ami bennem van.
     Nos, hol is hagytam abba legutóbb? Tehát túl voltam életem első földcsuszamlásszerű anyagi csődjén, amit egy totális összeomlás követett. Az a klasszikus padlót fogás volt, ami mindannyiunk életében előfordul egyszer-kétszer. De tudod mit? Nem bánom, hogy így alakult. Többen mondták már, hogy minél tudatosabb valaki, annál nagyobb problémák – és örömök – érik. Emlékszel még arra, amikor a vad tenger hullámaihoz hasonlítottam a gondolatok és érzelmek hullámait? Amikor azt ecseteltem, hogy szilárdan kell állnod a tengerfenéken, hogy ne tudjanak elsodorni a hullámcsapások? Az élet is hasonlóan ...

Születésnapom alkalmából (is) írtam egy verset, kérlek fogadd szeretettel. Tudom, már nagyon rég írtam "rendes" bejegyzést, de már nagyon érik a következő. Tudd, hogy soha nem fogom elfelejteni ezt a blogot, hisz kettőnkről, rólunk szól. Január óta nem írtam hosszabb lélegzetű bejegyzést. Nem tudom miért, talán mert olyan irányba változtam, ahol a szavak már nem tudják kifejezni azt, mi bennem van. Egyszer, az egyik posztomban (Ötödik éve - a Szerk.) már pedzegettem a dolgot, hogy hamarosan eljutok talán egy olyan állapotba, ahol már csak a Csend marad, csak a csend marad... Eltűnik a "nagy én", a hőzöngő kivagyiság, a tánctalan mulatság. 
Kérlek, vedd észre azt, aki vagy, ha még nem tetted meg. Felejtsd el a sok megmondó embert (engem ...

Ébredés

Minél mélyebbre zuhanunk,
annál felismerhetetlenebbek
leszünk.
Végig Istent kerestük,
s mégis kevesebbek
lettünk.

Néhány koppanás a Földön,
néhány kör a Nap körül…
Életnek hívod
pillanatnyi haldoklásod,
azt mondják lélek vagy,
sőt halhatatlan,
mégis üvöltve vársz
önáltatásod
barlangjában.

Árnyék keresi árnyékát,
üres szív szólítja
némán teljessége
hajlékát,
semmiben ázó
Igazságát.

Hiszed, hogy sosem
halsz meg,
mégis rettegsz.
hiszed, hogy szeretsz,
mégsem halsz meg.
félelmed világokká dermed,
kemény, fagyos-zord
érintés lesz
egyetlen istened.

Hiába fordulsz el,
a hátad is Te vagy,
hiába bújsz el,
a világ már Te vagy.

Mondd, szeretsz
szeretni?
Egy-szeretkezni,
míg istenné (nem) válsz,
szilaj, ...

     Moby – Extreme Ways, a Bourne-trilógia híres betétdala . Amikor meghallom ezt a dalt, még mindig valami különös örömmel vegyült csodálkozás jelenik meg bennem. Maga a film olyan pillanatban talált meg, amikor valami teljesen új dolgot éltem meg, és egy merőben más oldalammal ismerkedtem meg.
    Akkoriban – 2011 február – már több, mint fél éve voltam kint Angliában, és ekkorra tehető a pénzügyi értelemben vett felébredésem, ami hatalmas élmény volt. Ekkor kezdtem tanulni a befektetés fortélyait is. S persze mindig csak utólag fedezi fel az ember, hogy milyen nagy dolog történt vele. Furcsa, hogy mennyi nagyszerű pillanat csak utólag tudatosul bennünk, mert nem vagyunk jelen. Meg hát igazából, amikor benne vagyunk, nem is igen ...

Lassan lüktetnek a színek a formák vázaiban. Újra felriadtam. Már harmadik napja nem aludtam, s már homályba vész miként szálltam fel a hazafelé tartó buszra. Egy órám van érkezésig, de hiába kutatok elmémben: nem találom az "egy óra" jelentését.
Hallom még a megállók neveit, de ismeretlenül repkednek repedezett térérzékem körül.
Leomlott egy darabka idő s tekintetem ösvényére gördült. Áll és lüktet képzeletem, hajszálrepedések futnak fel s alá énképemen. Újra felriadok. Látomás a látásom, hallomásból hallom a lét hangjait. Furcsa csend kezd csordogálni világom határain, s határozatlan renddé olvad belsőm középpontja.
Emberek százai, ezrei szállnak fel s mintha mindenki ismerne, rám nevetnek. Az a nő nem messze, ott, ...

Jó sok idő eltelt már, mióta legutóbb itt jártam, igaz? Sok minden történt, nem is igen tudnám szavakba foglalni a dolgokat. Kicsit bajban vagyok, mert úgy érzem, hogy a spirituális „dolgokról” már nem nagyon tudok mit írni, már pedig mindenképpen szeretném kiadni magamból, ami bennem van. No mindegy, induljunk el, aztán majd meglátjuk mi sül ki ebből az egészből.

A saját bőrömön érzem a Halál fuvallatát, érintésére kicsúsznak kezeim közül a múlt maradványai, s csak figyelem, figyelem, ahogy csillogva aláhullik a Lét mérhetetlen mélységeibe. Ott, elmém peremén, figyelem a sötét mélységet, karom kinyújtva a múlt felé... de nincs menekvés: darabokra hullik minden, mi valótlan. S ott, a darabok között, hol elvásott a rend, ott ...

Most nagyon jó pillanatomban kapott el az írás vágya, úgyhogy remélem jó és tartalmas írással szolgálhatok Neked. Újfent nem szabtam irányt az irománynak, de lesz benne minden, ami fontos lehet.

Lassan két hete ért véget az Újjászületés-tábor és azóta szokatlan tudatállapotokat élek meg. Tulajdonképpen minden állapot szokatlan, ha jelen vagy, hiszen sosem ismétli magát az Élet. Szoktam volt mondogatni a barátaimnak, hogy szörnyű lenne, ha nem változna semmi, ha mindig ugyanazt kellene megélnünk. De hát ez kin múlik? Rajtunk. Te végül is megélheted, hogy ugyanazt a mázt húzod minden érzésedre, élményedre. Senki sem mondhatja meg Neked, hogy mit érezz, mit gondolj. Néha eltöprengek, hogy az emberi szabad akarat átok-e vagy áldás. Te mit ...

Sziasztok!

Az egyik kedves Olvasóm érdeklődött, hogy mikor lesz legközelebb közös "online" csendmeditáció, tehát itt az ideje összekapnom magam és folytatni a megkezdett munkát. Nem olyan jó szó a "munka", mert hát az embernek nem biztos, hogy az élet öröme vagy a Jelen Pillanat tökéletessége jut eszébe először erről. De lendüljünk tova ezen az ellentmondáson és térjünk máris a lényegre. A következő napok, hetek menetrendjét szeretném ismertetni.
A következő hetekben itthon vagyok Magyarországon, pénteken (19-én) pedig ismét megyek A. J. C. Újjászületés táborába, egészen 10 napig. A következő fog történni: jövőhét péntekig (19-ig) mindennap este 8-tól csendmeditáció.
Mit is jelent ez? Aki "volt" a legutóbbi ...

Na, újra itt vagyok! :-) Gondolom már mindenki lelkesen várta, hogy ismét a színre lépjek. Hát igen, hát igen. Tudod, elég nagy bajban vagyok most, mert igazából nem akarok megint kiselőadást tartani arról, amit már úgyis tudsz - remélhetőleg. Az az igazság, hogy egyszerűen meguntam ezt az egész spirituális maszlagot és azt, hogy megmondjam másoknak mit tegyenek, mit ne tegyenek. Azt javaslom mindenkinek, hogy élje úgy az életét, ahogy tudja, aztán majd meglátja hogy alakul. Nem tudom Te hogy vagy vele, de én már rettenetesen unom, hogy mindig mindenki meg akarja mondani, hogy miért nem vagyok úgy jó, ahogy vagyok. Mindenhonnan az elcsépelt bölcsességek folynak, mindenhonnan azt hallom, hogy így kellene járnod az uta d , úgy kellene kinyitni a ...